A Weleda és a minőség

Minőség

A Weleda név garantálja a természetes és magas szintű, az egész embert szolgáló testápolást.
A natúrkozmetikumok előállítása terén meglévő, Európában szinte egyedülálló, 90 éves tapasztalat áll a több mint 90 Weleda termék mögött. A Weleda vezérelvének megfelelően – “Az ember és a természet kapcsolatáért” – felelősségteljes, a környezetet ápoló, védő magatartást tanúsít tevékenysége során. A kiváló értékű nyersanyagok a cég saját biodinamikus elvek szerint működő kertjéből, ültetvényeiből, valamint ökológiailag védett területről való gyűjtésből származnak. Az organikus minőségen kívül súlyt fektetünk a megbízható, szociális elveken nyugvó termelésre, gazdálkodásra és kereskedésre a “fair trade” szellemében.

A Weleda natúrkozmetikai termékek a BDIH és a NaTrue független szervezetek által szigorú feltételek mellett biztosított védjegyekkel rendelkeznek. Ezekkel is garantálva termékei valódi natúrkozmetikai minősítését. A “Biofach” világkiállításon többször nyert a Weleda az “év terméke” díjakat, az “Ökotest” vizsgálatokon is sorra kapta termékeivel a legjobb minősítéseket.

A termékek előállítási kritériumai

A Weleda natúrkozmetikai termékeinek előállítása nagyon gondosan, szigorú feltételek közt történik. Ez érvényes a nyersanyagok termelésétől, a termékek előállításán át egészen a csomagolásig, tárolásig. A testápolók nyersanyagai minőségi követelményeiben a Weleda az igen szigorú, a saját gyógyszereivel szemben állított minőségi követelményeknek felel meg. Mintegy 90 éve a Weledának a következő vezérelvek szerint kell működnie:

A termékek fejlesztése: orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, ápolónők, kozmetikusok segítségével történik az Antropozófia emberképe alapján. Sem a termék előállítása, sem fejlesztése kapcsán nem történnek állatkísérletek.

A nyersanyagok: tisztán természetes anyagok lehetnek. Sem szilikon, sem parafin, sem ásványi olaj lepárlási termék nincs a készítményekben.

Segédanyagok: a Weleda tartózkodik a szintetikus tartósítószerek, színező- és illatanyagok felhasználásától. Minden terméket úgy fejlesztettek ki, hogy nincs szükség ezek alkalmazására. A felhasznált emulgeáló szerek és tenzidek (melyek például a samponokban nélkülözhetetlenek, hisz ezek nélkül a sampon szappan lenne) kizárólag növényi eredetűek.

Illatanyagok: a termékekben illatosításra kizárólag természetes illóolajok használhatóak.

Származás: Minden növényi alapanyag lehetőleg biodinamikus gazdaságból (ez a Weleda esetében több mint 250 fajta növényi alapanyagot jelent), ellenőrzött bio termesztésből vagy ökológiailag védett gyűjtésből származik.

Előállítás: a hatóanyagok kiválasztását, feldolgozását és összeállítását egy-egy termékben az anyagok összhatása szabja meg. A Weleda termékeiben a hatóanyagok egymást erősítő, kiegészítő együttes hatása érvényesül, melynek következtében a termék hatékonyabb, és jobban tolerálható, mint az izolált hatóanyagú készítmény.

Ellenőrzés: a nyersanyagok állandó kontrollja éppúgy, mint az előállítási folyamat és a késztermékek minőségi vizsgálatai a Weleda gyógyszerek szigorú minőségellenőrzési feltételeinek felelnek meg. A talaj valamint a növények minőségét, vegyszer mentességét kémiai analitikus vizsgálatokkal is rendszeresen ellenőrzik, a gyógyszerek előállítási kontrolljának megfelelő szigorral. Azaz megállapítják, rendszeresen ellenőrzik, hogy mi van a talajban, a nyersanyagban és a késztermékben, és mi nincs!
A független ellenőrző intézmények (BDIH, NaTrue) szintén tanúsítják a Weleda termékek állandó, megbízhatóan kiváló minőségét.

Csomagolás: újrafelhasználható anyagokban történik.

Teljes deklaráció: a Weleda termékeiről teljes deklarációt ad, azaz minden ható- és segédanyagot megnevez akkor is, ha a törvény bizonyos anyagok eltitkolását lehetővé tenné.

BDiH

A szépség ápolása állítólag egyidős az emberiség történetével. Azt mindenesetre biztosan tudjuk, hogy évezredek óta támaszkodnak az emberek a növények, vagy más természetes anyagok gyógyító, ápoló hatására. Ki ne ismerné például Kleopátra titokzatos szépségápolási praktikáit: a tejet, a mézet és a mandula olajat vagy a rózsavizet.   Mítoszok, legendák, mesék….vagy tényleg hatékony módszerek? Kétségtelen, hogy az egyre több emberben igényként felmerülő természetes egészségvédelem, a Wellness, a Fittness, a tudatos test- és szépségápolás a környezettel való felelősségteljesebb bánásmóddal együtt mára forradalmasította a kozmetikai piacot. Egyre több ember ébred rá, hogy jobb a Világnak, és jobb neki magának is, ha természetes megoldást választ. De valóban létezik természetes és hatékony egészség- és szépség ápolás? E nem is könnyű kérdés felelősségteljes megválaszolásában segítenek a BDIH irányelvei.

Mit nevezhetünk ellenőrzött natúrkozmetikumnak?

A gyógyszer-, reform áru-, élelmiszerkiegészítők- és testápolók előállítása területén működő Német Ipari és Kereskedelmi Vállalkozások Szövetsége (BDIH) irányelvei alapján:

Vannak kozmetikai termékek, melyek kizárólag vegyi anyagokat tartalmaznak. Vannak olyanok, melyekben a mesterséges adalékokon kívül néhány természetből származó alapanyag is van. Előfordul, hogy a kozmetikum hatóanyagai természetes alapanyagból származnak, de tartósításuk és/vagy szinezésük, illatosításuk stb. mesterséges adalékokkal történik.
Az igazi natúrkozmetikum alapanyagai és adalékanyagai egyaránt a természetből kell hogy származzanak.
Az ellenőrzött natúrkozmetikum kifejezést használó előállítóknak még ennél is szigorúbb előírásokat kell teljesíteniük termékeik előállítása, a gyártás átláthatósága és ellenőrizhetősége, a vevők tájékoztatása terén.
A BDIH irányelveinek ismerete minden felhasználót segít abban, hogy pontosan tudja, mit nevezhetünk ellenőrzött natúrkozmetikumnak, tehát milyen minőséget és garanciát kap, aki ilyen kozmetikai terméket vásárol.
Az ellenőrzött natúrkozmetikumokat előállító cégek minden szempontból elkötelezettek kell hogy legyenek a természet megismerése, megértése és védelme mellett. Tudják, hogy a természet olyan “kincs”, melyből ők maguk, de akár az egész emberiség a jövőben is meríthet, ha megőrzi ezt az állandóan megújulni képes értéket. Ráadásul mivel a természet- és az ember fejlődése évmilliók óta együtt halad, ezért a természet megfelelő tapasztalattal kiválasztott anyagainak egyrészt hatékonynak kell lenniük, hiszen alapvető rokonságban állnak az emberrel, másrészt éppen ezért sokkal kevésbé képesek toxikus vagy allergizáló hatást kifejteni, mint a mesterséges forrásból származó anyagok.

A “BDIH – ellenőrzött natúrkozmetikum” név használatára feljogosító feltételek:

–  Növényi alapanyagok lehetőség szerint az EU ÖKO előírásainak is megfelelő, ellenőrzött biológiai termesztésből, vagy ökológiailag védett területről történő gyűjtésből kell származzanak. Az alapanyagok termesztése illetve gyűjtése átlátható, ellenőrizhető folyamat kell legyen, mely nem károsíthatja a természetes életteret.

–  Állatkísérletek alkalmazása – vagy olyan alapanyagok felhasználása, melyek állatkísérletekkel állnak összefügésben – szigorúan tilos.

–  Azok az állatokból származó alapanyagok, melyek az állatok esetleges elpusztításával nyerhetőek (nerc olaj, mormota zsír, állati collagen, egyéb állati sejtek, hal olaj stb.) nem használhatóak.

–  Nem használhatóak szintetikus szinező és illatosító anyagok, szilikon, parafin és más kőolaj lepárlási termékek, valamint ethoxilált nyersanyagok.

–  Emulgeátor és tenzid anyagok (mosóaktív anyagként) csak a következő természetes nyersanyagokból nyerhetők kíméletes eljárással ( hidrolízis, hidrálás, észteresítés): zsírok, olajok, viasz, lecitin, lanolin, mono-, oligo-, poliszacharidok, proteinek és lipoproteinek.

–  A tartósítás kizárólag természetes anyagokkal történhet. Bármilyen -akár természetes- konzerváló anyag alkalmazását a terméken fel kell tüntetni!

–  Csíramentesítés, vagy egyéb célból történő radioaktív besugárzás sem a nyersanyagok, sem a végtermék esetében nem alkalmazható.

–  Génmanipulált alapanyagok, nyersanyagok, segédanyagok felhasználása nem lehetséges.

–  Az előállítás folyamata során nem károsodhat a természet. A végtermék lebomlása kapcsán sem keletkezhet természetidegen anyag.

–  A csomagolás takarékos és környezetbarát kell legyen.

–  Az termékek előállításában sem a környezetet, sem a közreműködő dogozókat nem lehet kizsákmányolni, természetesen a “harmadik világban” sem. A felhasználók tájékoztatása részletes, a termékek reklámozása a tényeknek megfelelő lehet. A hasonló minőségi követelményeket állító cégek a közös célok elérésében kollegiális együttműködésre törekedjenek (Fair Trade).

–  A fenti követelmémyek betartását a világszerte tevékenykedő független intézet, az Ecocontroll ellenőrzi. Az elvégzett ellenőrzésről dokumentumot állít ki. Az előállító cég a feltételek betartásának igazolása esetén feltüntetheti az ellenőrzött terméken a “BDIH – Kontrollierte Naturkosmetik” (ellenőrzött natúrkozmetikum) jelzést. E rendszerhez csatlakozhat minden olyan előállító, mely az irányelvekkel egyetért, és a feltételeket betartja.

A BDIH több európai ország több száz vállalkozását fogja össze. A “Natúrkozmetikai Tagozat” 1996 óta működik, és szinte minden jelentős természetes testápolót gyártó cég részt vesz a közös munkában. A fenti irányelveket, feltételeket ugyanis maguk a tagok határozzák meg a felhasználók igényeit messzemenően figyelembe véve. A Weleda, mint Európa vezető natúrkozmetikumokat előállító cége a kezdetektől fogva részt vett, és a feltételeket betartva folyamatosan részt is vesz a BDIH munkájában.

NaTrue

A NaTrue jelzésnek köszönhetően a valódi bio- natúrkozmetikumok az első pillantásra felismerhetőek.

A NaTrue fő célkitűzése, hogy a felhasználók bizalmát növelje a natúrkozmetikumok iránt.

Az alapítók a szervezet útjára bocsátásával is vállalják, hogy a tiszta természetes kozmetikai készítmények iránt a jövőben is elkötelezettek lesznek. Vállalják azt is, hogy továbbra is magas etikai követelményekkel és szigorú ökológiai szabályoknak megfelelően tevékenykednek. A NaTrue vezérlő elve, hogy az embert és a természetet egyensúlyban látja. Ezért az alapító és a résztvevő cégek natúrkozmetikai készítményeiket, a természet sokszínűségét és termőerejét inkább növelő termesztéssel, a természetet kímélő, és a vegyi anyagok hozzáadását kerülő feldolgozással állítják elő.  Ezt várják el maguktól a gyártók, és a védjegy erről biztosítja az ilyen igénnyel fellépő tudatos vásárlókat. Minden igazi natúrkozmetikai cég tagja lehet, de a védjegy használatának nem feltétele a szövetségben való részvétel. A NaTrue nem nyereségorientált szervezet.

A NaTrue célja továbbá a natúrkozmetikai termékek értékeinek tudatosítása a nyilvánosság és a törvényhozók előtt.

További fontos célok:

– A natúr- és a BIO kozmetikai iparág kellő súlyú és széles körben való képviseletének megvalósítása, mely erős képviseletet jelent Európa és a világ törvényhozó intézményeivel szemben is.
– Az értékes, ellenőrzött BIO termesztésből-, vagy ellenőrzött ökológiai területről való gyűjtésből származó, valóban természetes alapanyagok biztosítása.
– A NaTrue jelzés ismertté tétele világszerte, hogy a vásárlók az egész világon biztonságos jelzést kapjanak azokról a szigorú és átlátható kritériumokról, melyeket képvisel.
A tevékenységéhez kapcsolódó tudományos munka támogatása, háttér információk szolgáltatása.

A valódi natúrkozmetikai termékek számára szükséges feltételeket is meghatározza a NaTrue.

Noha egyre több ember érdeklődik a természetes testápolás iránt, a natúrkozmetika definíciója jogilag még nem teljesen tisztázott. A növekvő vásárlói érdeklődés, és a jogilag nem egészen tisztázott szabályozás miatt egyre több termék kerül forgalomba “natúr” vagy “BIO” néven. A helyzet egyre áttekinthetetlenebb, egyre nehezebb eldönteni: mi is a “BIO” valójában? A vásárlónak pedig joga lenne tudni, hogy mit vásárol. A fogalom meghatározását így leginkább a felhasználók igényei és érdekei szerint kell megtenni. A készítményekkel szemben pedig magas követelményeket kell állítani az összetevőkkel és a hatékonysággal kapcsolatban. Nos, éppen ezt teszi meg a NaTrue, hogy a védjegy a vásárlók tájékozódását megkönnyítse. E kritériumok nyilvánosak, az érdeklődők számára hozzáférhetőek.

Nem csak ellenőriz, minősít is!

NaTrue*: Natúrkozmetikum

A természetes anyagok (pl.: gyógynövények, gyümölcsök), az élő állatok termékei (pl.:tej, méhviasz), a természet közeli anyagok (kizárólag természetes anyagból nyerhetőek, a természetben is megfigyelhető módon. Pl.: oxidáció, hidrolízis, neutralizáció) és a természetben előforduló anyagok (pl.:agyag, víz) alkothatják az egy csillagos NaTrue termékeket. Kőolaj lepárlási termék nem használható.
A víztartalmú alapanyagokat tekintve a következő súlyarány elfogadott:
Préselt növényi nedvek: 100% növényi nedv.
A préselt növényi nedvek koncentrátuma: kizárólag 100%-os koncentrátum lehet.
Vizes kivonatok: kizárólag a növényi részt tartalmazhatják.
Vizes-alkoholos kivonat: a növényi, és az alkoholban oldott növényi rész lehet benne.

NaTrue**: Natúr- és nagy részben biokozmetikum

Az egycsillagos NaTrue jelzés feltételeinek betartása mellett, még a következő feltételeknek is teljesülnie kell:
-legalább 15% arányban tartalmazzon olyan természetes anyagot, melyet kémiailag nem változtattak (pl.: calendula, levendula, gránátalma).
-maximum 15% természet közeli anyagot tartalmazhat.
-az összetevők legalább 70%-ban ellenőrzött BIO termesztésből, vagy ökológiailag védett területről való gyűjtésből származnak.

A BIO-termesztés meg kell hogy feleljen az EU- Öko- 834/2007, és a 2092/91 számú rendeletének, illetve az USDA “National Organic” programnak (NOP).

NaTrue***: Biokozmetikum

A kétcsillagos NaTrue jelzés feltételeinek betartása mellett, még a következő feltételeknek is teljesülnie kell:
-legalább 20% arányban tartalmazzon olyan természetes anyagot, melyet kémiailag nem változtattak
-az összetevők legalább 95%-ban ellenőrzött BIO termesztésből, vagy ökológiailag védett területről való gyűjtésből származnak.

A BIO-termesztés meg kell hogy feleljen az EU- Öko- 834/2007, és a 2092/91 számú rendeletének, illetve az USDA “National Organic” programnak (NOP).

A kutatások jelenlegi állása szerint elméletileg is csak kevés testápoló fajtában lehetséges a három csillagos minősítést elérni.

További részletek: www.NaTrue.org

Miért éppen natúrkozmetikum? Mert az emberi bőr egyszerűen természetes testápolást kíván!

A bőr az ember legnagyobb, és egyik legfontosabb szerve. Határt képez a külvilág felé és védelmet biztosít. Ugyanakkor a bőrben található érzékelők, az úgynevezett “receptorok” által a külvilággal való nyitottságot, kapcsolatot is biztosítják: érzékeli annak hőmérsékletét, a bőrrel érintkező emberek, állatok, növények vagy tárgyak egyéb tulajdonságait. Képes a külvilág anyagainak felvételére, és a szervezetben felhalmozódott méreganyagok kiválasztására. A védő-, érzékelő-, felvevő- és kiválasztó működések közben gyakran érik magát a bőrt is erősen terhelő ingerek. Ekkor maga az érzékeny, bonyolult működésű bőr is védelemre, ápolásra szorul. Bármelyik vegyi anyag további terhelést, olykor egyenesen allergiás reakciót okozhat! Ezért az a természetes és logikus igény, hogy minden egyes anyag, mely a bőrrel kapcsolatba kerül, tisztán természetes anyag legyen. A hozzáadott vegyszerektől mentes, az ellenőrzött BIO-, illetve BIO- dinamikus termesztésű, vagy ellenőrzött ökológiai területről gyűjtött alapanyagokat tartalmazó termék valóban védi, ápolja, helyes működését támogatja, és nem pedig terheli a bőrt.

error: A Harmóniabolt közlendője:

NYITVATARTÁS:

10-13-ig és 14-17:30-ig minden kedden és csütörtökön

RENDELÉSEK:

Ingyenes szállítás 60.000 Ft vásárlás felett

Előre utalási és bankkártyás fizetési lehetőség.

Személyes átvétel Budapesten – nyitvatartási időn túl a portán!

ÚJ: CSAK AZ ELŐRE KIFIZETETT RENDELÉSEK VEHETŐK ÁT A PORTÁN!

 Termékek

KONZULTÁCIÓK:

Foglalás

OKTATÁS A NŐI EGÉSZSÉGRŐL:

Alap tudás a hormonokról díjmentesen

E-bookok a hormonrendszerről!

HAMAROSAN indul a Ciklusharmonizáló program Nőknek!